♪Bevezető♪

~Becsüld meg amid van mert könnyen elveszítheted..


/A jelentől 1,5 évvel ezelőtt/

-Nem igaz , hogy nem engedsz el! Már 17 éves vagyok! Miért kell ennyire szigorúnak lenned?

-Mert fiatal vagy még ehhez! És egy ideig még nem fogsz te bulikba járni!

-Elegem van! Utállak! -ordítottam anyám képébe s ő egy pofonnal jutalmazott. Én csak felrohantam a szobámba , ott dühöngtem tovább. Az ablakhoz sétáltam, s leültem,hogy egy kicsit lenyugodjak... Anyu pont akkor hajtott el; Apuval. Még magam sem tudtam felfogni , hogy tényleg azt mondtam Anyunak , hogy 'Utálom' (!?) Úr isten! Csak kicsúszott a számon, nem gondoltam komolyan... Csak elragadott a hév. Anya nem ezt érdemli. Mindenben támogat...
 De a bocsánatkérés nem az erősségem. Túlságosan büszke vagyok én ahhoz.
Nagyon szeretem a szüleimet de néha annyira fel tudom idegesíteni magamat hülyeségeken és olyat mondok amit nem kéne.. Pedig ők nem ezt érdemlik.

  Fél órával később megcsörrent a telefonom s nem tudom miért de rossz érzés fogott el... A hasam görcsbe rándult a torkomban pedig azt a bizonyos 'csomót' éreztem...

-Haló?-szóltam bele félve a kagylóba

-Jó napot! Ön Best Katy Nagy?-hangja erős  s dörmögő volt.

-Igen. Miért mi a baj?

-A szüleit baleset érte.

-Tessék!? Mi történt?

-Egy kisbusszal frontálisan ütköztek.

-És hogy vannak?-szavaim elakadtak, csak ezt a pár szót tudtam kinyögni...

-Mindent megtettünk de nem élték túl...-hangja elhalkult.

A kezemből kiesett a telefon s arcomon patakokban folyt a könny.Hirtelen nem tudtam felfogni mi is történt. Mikor feleszméltem, olyan érzés volt mintha egy tőrt döfnének a szívembe. A padlóra rogytam s a levegőért kapkodtam. De nem jutottam oxigénhez. Ami arra vezetett,hogy a földre zuhantam s minden elsötétült...

Mikor kinyitottam a szememet egy sterilnek tűnő fehér falú szobában találtam magamat.Mikor jobban körbenéztem rájöttem , hogy ez csak is egy kórház lehet.De mi történt? És hogyan kerültem ide?
Elkezdtem gondolkozni s rá is jöttem mi történt.... A szüleim akkor már... nem.... élnek...

/Vissza a jelenbe/

-Én ezt tuti , hogy fel nem veszem.-mondtam fintorral az arcomon.

-Jaj ne már. Állásinterjúra mész. Legalább ekkor ne legyél már feketébe. A piros szín nem a világ vége.-mondta Bridgit.

-De nekem az. Akkor egyezünk ki egy sötét kékbe. De a fekete farmer marad.-mondtam mire Bridgit hevesen bólogatott. Egyszerűen néha meg tud őrjíteni. De ő a legjobb barátnőm. A kis divat őrült.
Gyorsan felöltöztem s már indultam is. Úgy 10 perc séta után ott is voltam egy hatalmas stúdióban.Jó pár ember várakozott rajtam kívül. Mikor bejutottam még hatalmasabb tömeggel találtam szembe magamat. Így beálltam a sorba s csak vártam. Vártam. És csak vártam. Körübelül 1 óra telhetett el mikor végre bejutottam. 5 fiú ült egy asztalnál szépen sorban.