♪9. Fejezet♪

Sziasztok!
Az előző részhez sajnos nem kaptam kommenteket... Ami megmondom őszintén egy kicsit fájt... :(
Mert tényleg szívvel-lélekkel csinálom, de ha nem kapok visszajelzést akkor nem biztos,hogy megéri....

~A dolgok néha jóra fordulnak. Vagy mégsem?



 A koncert után szépen békésen ballagtam haza, még az emlékeket feldolgozva amit itt szereztem. Valami eszméletlen jó volt....Már csak pár méterre voltam a lakásomtól.
Valami furcsa dolgot éreztem. Mintha követnének... Ezért szépen lassan hátrafordultam, de nem láttam senkit. Így folytattam tovább utamat. Mikor újra hátranéztem egy fekete szakadt ruhás pasast láttam, így szó nélkül futásnak eredtem, hátha lerázom, de nem sikerült. Elkapott s a földre rántott, de nem hagytam magamat így fordulatból behúztam neki egyet. Mire ő egy kicsit meginogott s felbőszülve felpofozott ami folytán égni kezdett az arcom, de ez sem érdekelt. Fogtam lelöktem a földre és csak ütöttem.

*Liam szemszöge*

Best ott hagyta a telefonját,így gondoltam utánaviszem. Hiszen így legalább talán jobban megismerhetem.
-Mit látnak szemeim???-suttogtam magamban. Egy verekedő nőt s férfit láttam. Szó nélkül odafutottam s lerángattam a férfit a nőről. S gondolkodás nélkül behúztam neki egy akkorát,hogy a hideg kőre csapódott s elájult. Felsegítettem a hölgyet , aki Best volt. Szóhoz sem jutottam arcán egy hatalmas tenyérnyom volt, a szája pedig szét volt repedve....

-Úristen! Jólvagy?-képedtem el.

-Persze jól vagyok. Menjünk be.-hallottam halk hangját egy kisebb elcsuklással.
 Beléptünk a lakásába, ami ne volt nagy, de elég otthonos volt.

-Best. Hívni kéne a rendőrséget! Nem úszhatja meg ilyen könnyen!

-Nem kell. Hagyjad. Meg külömben is. Egyedül is elintéztem volna.

-Biztosan. De jó, ha néha van mellettünk valaki...-tettem egy lépést felé. Ő az utcát bámulta.

-Tudom.-fordult meg végre. Mikor megfordult megláttam ahogyan csillog gyönyörű smaragzöld szeme.

-Best. Nem kell azt tettetned,hogy erős vagy. Nem lökhetsz el mindenkit magadtól. Egy ilyen dolog még az erős embereket is  megtöri... -tettem még egy lépést felé, majd ő a nyakamba ugrott s csak zokogott. Csitítgattam s simogattam hátát. -Nyugodj meg... Én itt vagyok.-gyűltek nekem is könnyek a szememben.
-Köszönöm.-súgta halkan a fülembe. Majd mikor elváltunk mosolygott egyet s nem értve ezt, felvontam szemöldökömet.

-Össze könnyeztem a dzsekidet...-nevette el magát. Mire én is kuncogtam egyet.

-Egye fene.-legyintettem.-Viszont a sebedet le kéne mosni. Hol találok valami fertőtlenítőszert? -álltam fel.

-A fürdőszobában. Balra az első ajtó.-kihlztam egy fertőtlenítőt meg pár vattát, s nekiálltam sebei kitakarításának. Ő csak sziszegett egyet-kettő, mert csípett neki.

-Kész is vagy.-húztam mosolyt ajkaimra, mire ő is egy kisebb mosollyal nyugtázta segítségemet.-Mikor érnek haza a szüleid? Vagy már egyedül laksz?-érdeklődtem. Az arca eltorzult s szája csak lefelé kunkorodott.

-Ők már nem jönnek haza.-fordult el.

-Valami rosszat mondtam?

-Nem. Csak ők már nem élnek...-halkult egyre jobban hangja.

-Annyira sajnálom. Én nem akartam.-szavatkoztam de ő közbevágott.

-Semmi baj nem tudhattad.-erőltetett egy kisebb mosolyt arcára.-Lassan 2 éve haltak meg. Egy autó balesetben. Egy kisbusszal ütköztek, esélytelen volt,hogy túléljék.... És ráadásul miattam haltak meg...

-Ezt meg honnan veszed?-vágtam ërtetlen fejet.

-Onnan,hogy én kergettem őket a halálba. Anyuhoz az volt az utolsó szavam,hogy "Utalállak."-csuklott el a végére a hangja s egy kósza könnycsepp folyt végig orcáján.

-Nem! Nem te voltál az, aki a halálba kergette őket.

-Jó. Talán nem, de nem érted?-ugrott fel.-Az utolsó szavam az volt anyuhoz,hogy "Utállak." Pedig nem ezt érdemelték volna... -Kezdett el sírni. Én is felálltam így szemmagasságban voltam vele.

-Ez már a múlt. Hogy tovább tudj lépni, el kell feleljtened a múltadat.-fogtam kezeim közé arcát. S egyenesen a szemébe néztem, amiket könnyek áztattak. Fogalmam sem volt, mit mondjak neki.

-Tudom.-huppant le újra a kanapéra.

Nyílt az ajtó s egy kb Best-el egyidős nő torpant be, egy magassarkúban, egy laza átlátszó ingbe és egy csőnaciba,

-Sziasztok!-köszönt természetesen.

-Szia.-öszöntem.-Best, én azthiszem megyek. Remélem jobb lesz. Adtam egy puszit arcára.

-Szia Liam.-suttogta.

Elköszöntem majd kiléptem az ajtón s hazafelé vettem az irányt egész útton ezen gondolkoztam. Best-en. Igazából nem is tudok csodálkozni, hogy miért ilyen. Hogy sokszor már élni sincs kedve. Amit mondtam azt még én sem hittem. Csak valamit mondanom kellett. És más nem jutott eszembe.-a nagy gondolkodásomba arra eszméltem fel,hogy már a házamnál voltam. Beléptem s ledobtam az előszobába. Danielle is itt van, gyengéd csókkal köszöntöttük egymást. Mivel ezt nem tudtam magamban tartani; mert ez még nekem is sok volt; muszály volt elmondanom neki. Bár mennnyire is lehet,hogy ezt Best nem azért mondta el,hogy én is tovább adjam....
Miután beszámoltam a történtekről valahogy Danielle sem tudott szóhoz jutni.

-Ez nagyon durva. Egyáltalán hogy lehet ilyeneket túlélni? Én tuti nem tudnám...

-És ez még szerintem nem volt minden.

-Ezt hogy érted?-nézett rám kérdően.

-Úgy , hogy valaki betorpant a házba és így félbeszakadt a történet.

-Értem.-suttogta.-De remélem nem csak kifaggatod és utána csak eldobod...-nézett szemeimbe.

-Ilyennek ismersz?-ráztam a fejemet. Nem tudtam elhinni,hogy ilyet mondott. Felpattantam a kanapéról ső is utánam állt fel.

-Liam nem úgy gondoltam.-sütötte le szemeit.

-Tudom.-öleltem át.

*Best szemszöge*

-Ki volt ő?-nézett rám kérdőn barátnőm.

-Ő volt Liam. Tudod a bandából.

-Óh. Persze. Egyébként nagyon helyes.-kacsintott majd lehuppant mellém a kanapéra.

-Helyes, de nem úgy nézek rá. Úgy mint egy jó barátra.-úgy nézett rám mintha hazudnék.-Tényleg. Nagyon megértő...-mosolyodtam el mondatomra...


Remélem ezúttal kapok visszajelzéseket. Ha nem, akkor nem hinném,hogy folytatom....